www.ysolutions.hu
Kezdőlap
Tisztelt Látogató!

Szeretettel köszöntjük lakásszövetkezetünk honlapján!

Bízunk abban, hogy honlapunk segítségére lesz Önnek abban, hogy jobban megismerhesse szövetkezetünket, szolgáltatásainkat, tájékozódhasson az ingatlanát érintő történésekről, eseményekről.

Fontos információk


FIGYELEM! FONTOS TUDNI!

Az Európai Parlament (EP) új irányelvében megszavazta és elfogadta, hogy az EU valamennyi tagállamaiban vezessenek be, az energiaköltségekre vonatkozóan, fogyasztási alapú számlázást. Ennek értelmében
2016.december31-ig a többlakásos, házközponti- és távfűtéssel ellátott lakóépületek végfelhasználóit el kell látni a mérésekhez szükséges egyedi fogyasztásmérő műszerekkel, eszközökkel-vagyis a jelzett határidőig a többlakásos épületek radiátorait fűtési költségmegosztókkal kell felszerelni.
Az EP döntésének értelmében az energiaköltségek számlázására a tényleges fogyasztás alapján kerülhet sor, legalább egyszer egy évben.
Az irányelv hatályba lépése: 2012. december 3
A hatályba lépéstől számítva a tagállamoknak-így Magyarországnak is-18 hónapjuk van arra, hogy 2014. májusáig, a nemzeti jogrendnek megfelelő, helyi törvényi szabályozásokat elkészítsék.

Tájékoztatjuk a tisztelt szövetkezeti és társasházi tag-és tulajdonos társakat, hogy lakásszövetkezetünk új vonalkódos vízóra leolvasási rendszert vezet be. Erről a szövetkezet igazgatósága határozatot hozott. A vonalkódos adatgyűjtés az év végi szokásos vízóra leolvasás keretében történik, melynek során minden vízórával ellátott helységben - lakás, garázs, egyéb közös helység, bérlemény - (a vízórán) egy vonalkódos cimkét rögzít a leolvasást végző hivatalos személy. A cimke leolvasása egy speciális adatgyűjtő készülékkel történik, aminek kezelésére a leolvasók fel lettek készítve. A bevezetésre kerülő rendszer hitelesebb, egyszerűbb, költségkímélőbb, nyilvántartást tesz lehetővé. Ehhez kérjük a tag és tulajdonos társak megértő támogatását!

Értesítjük
  a Tisztelt Tag és Tulajdonos Társakat, hogy a Víziközmű szolgáltatásról szóló 2011.évi CCIX. törvény rendelkezése szerint-az előző években, az önkormányzatok által megállapított és kihírdetett díjak helyett-mérsékeltebb ivóvíz-és csatornadíjak kerülnek alkalmazásra a VASIVÍZ Zrt. szolgáltatási területén.
Viz-és csatornadíj: 629,-Ft/m3
Oldal 7/9 « Előző    [ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 ]    Következő »
Bemutatkozás | Általános adatok | Letöltések | Fontos információk | Elérhetőségek
Beállítás kezdőlapként | Hozzáadás a kedvencekhez | Adatvédelem
Copyright © 2009. Bartók Béla Lakásfenntartó Szövetkezet. Minden jog fenntartva.
Naptár, névnap: 2018. november 17. Hortenzia, Gergö
A Klímabarát Otthon panelpályázatról

A befejeződött pályázati hőszigetelések óta, újabb korszerűsítési pályázatot nem írtak ki! 

Közérdekű elérhetőségek
Ügyfélfogadás:
Hétfő:             9:00 - 11:00
Kedd:              szünetel
Szerda:          9:00 - 11:00
Csütörtök:   13:00 - 16:30
Péntek:           szünetel
FIGYELEM! Aktuális híreink a Fontos információk ablakban

Friss és fontos híreket töltünk fel honlapunk kezdőlapjának Fontos információk ablakában!

Társasházaink, társasházi szolgáltatásaink
Itt közlünk hasznos  információkat társasházi épületeinkkel és társasházkezelési szolgáltatásainkkal kapcsolatban.
Lakóházkezelés és fenntartás
Épület karbantartási szolgáltatás nyújtása
Házfelügyelői és takarítási feladatok ellátása
Társasházkezelés, közös képviselői feladatok ellátása
Ingatlanok és reklám felületek bérbeadása
Épületek közös tulajdonban keletkezett hibáinak elhárítása, kijavítása